Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Ikerláng személyes tapasztalat

Valóban létezik az ikerláng-jelenség?

 

Pszichológusok és gaz materialisták bizonyára már a címet olvasva letakarták a monitort vagy jó mélyen zsebre vágták az okostelefont, hiszen az Ikerláng-téma mostanában mind gyakrabban visszaköszön úton-útfélen, bulvárban és ezoterikusban, tévében és persze Facebookon, de ott aztán csőstül.

Mint minden "jelenség" fizikailag ez is nehezen bizonyítható, sőt szavakkal sem igazán lehet átadni az érzést, ami ezzel jár - mondják a beavatottak vagy ebben mélyen együtt létezők. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal sem, ha azt mondom nekem is van némi közöm ehhez a témához, szóval ez nem amolyan 444!-es lepellerántós leleplezős írás.

ikerlang1.jpgAz Ikerláng kifejezés egyre inkább elismert és ismert a metafizika birodalmában, különösen azért, mert az Ikerláng kapcsolatok száma hirtelen az egekbe szökött. Spirituális mesterek azt vallják, hogy eljött az ideje minél több Ikerláng egyesülésének, hiszen ezzel segítik elő a világ fejlődését.Egyedi energiáikkal és azzal a különös perspektívával, ami a két lélek egyesülésének következménye. A két láng a szó szoros értelemben egy lélek két fele, amely elvált egymástól, mielőtt a harmadik dimenziós élményt és az emberi létezés megtestesülését választotta. Egészen a közelmúltig a legtöbb Ikerláng fele nem testesült meg ugyanabban az időben, de felváltva egymás támogatása révén megfelelő ütemben haladtak néha közel kerülve, néha eltávolodva egymástól. Azonban eljött az az idő, amikor az ikerlángok találkozása elkerülhetetlen.Nem a saját örömük fokozása érdekében, sokkal inkább a világ jó irányba való előremozdításának céljából.Hiszen közös energiájuk egyesült volta olyan pozitív irányt adhat a környezetükben élőknek, amelyet megsokszorozva akár nagyobb közösségi előrelépések is várhatók.

Ez tehát a spirituális háttér. Pszichológusok persze most rögtön rávághatják, hogy ez nem más, mint egy erős társfüggőség, a másik fél és a párkapcsolat különös tulajdonságokkal való felruházása. Nekik is igazuk van.

És talán ez volt a legnehezebb. Ez volt ami földre vitt, ami végighúzott a sárban, megmutatva nekem, hogy a sár nem mindig cuppanósan szottyos, hanem vannak benne jó karcos rögök is és miközben az arcod benne csúszkál, akkor bizony fáj.

A sár én vagyok. A rög is én vagyok. A karcot is magamnak okozom.

Most komolyan kell ez neked? Kellett ez nekem? Hihetetlen nagyot csalódtam. Fájt. Dühös voltam. Mert az ezotéria nem segített. Aztán jött a pszichológia, ami hátat fordít mindannak, amit az elmúlt két évben tanultam...

Rá kellett jönnöm, hogy a saját megoldásom valahol a kettő keresztmetszetében van. Emlékszem, amikor Kiss Balázs Kunó [CsillagMag] (akit -bízva barátságában-, nem sértek meg azzal ha egyik Mesteremnek hívok) először megkérdőjelezte az elméletem. Piszkosul pipa voltam rá. És aztán másokra. is. Spiritisztákra. Pszichológusokra. Emberekre.

Mindenkire.

Legfőképpen magamra. Hiszen a megoldást önmagam számára önmagamban rejtem. Nem oldhatja meg sem spiri-gonzales, sem pszicho-janó.

Mindezek eszenciája viszont igen. Mert mindkét oldal számos megoldást kínál és aztán ezek keresztmetszete pedig megmutatja a saját megoldásod.

Azt szeretném, hogy lépj egy lépést hátra a saját életedtől, majd nézz rá olyan szemmel, mely tekintet mögött már tárgyi tudás és következetesség is fellelhető. Mielőtt teljesen belesüppedsz a saját ikerláng-kapcsolatod okozta tragédiába, vagy szimplán belehalsz egy szakításba, ismerd meg, melyek egy egészséges párkapcsolat szakaszai, hogyan zajlik férfi és nő között a kommunikáció, milyen egy ideális párkapcsolat és hol tart a te életed ezeken a területeken.

Én belehaltam. Nem is egyszer.

                                                                                                                              Háen (Horváth Norbert)

Háen blogját, cikkeit,  Itt olvashatod

Mandala: Virágh Ildikó

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

iker-láng

(CsillagRét, 2015.09.19 13:46)

http://lelekegyseg.iwk.hu/mirol-ismerem-fel-az-ikerlangomat-/

intenzív tanítások egymás felé, szélsőséges, kiélezett konfliktushelyzetek, iszonyú erős lelki fájdalommal, és mindent betöltő veszteség érzésével kísérve. Újabb és újabb próbák, melyeket sorscsapásnak ítélsz meg, valójában álruhás áldások, melyek mentén a lelked minden eddiginél több karmát tesz le előző életekből.