Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Játszi pillanat

2013.10.04

Játszi pillanat

Fiatal nő volt, ült a széken s játszott a pillanattal. Egy férfi nézte elmerülten, a bokáját, a lábfeje ívét arcát, a szemét, a teste játékát. A nő észre sem vette, egy papírra firkálgatott, különböző vonalakat, betűket, számokat. Várt valakit.
Piros középhosszú szoknya volt rajta, s egy fehér blúz. A haja hanyagul hátratűzve a tarkóján, lelógó tincseit néha meg-meglibbentette a játszi szellő. Hatalmas kék szemei voltak, szép hosszú szempillája, melyeket pillakencével emelt ki, az arcán
egész halvány bézs színű pír volt s pici kék szemhéjpúder.
S hogy múlassa az időt, játszott a pillanattal, egy papíron.
A férfi nem tudta megállni és megszólította.
A nő zavartan kapta fel a fejét, s meglepettségében alig tudott szólni. A férfi a nő kezét nézte, nem volt jegygyűrűje, sőt a kezén semmilyen ékszert nem viselt. A nyakában egy különös medál lógott egy réz láncon. Sötétszőke hajának frufruja hosszított volt, amit oldalra fésült.
A férfi elragadtatva nézte. A nő hellyel kínálta, s beszélgetni kezdtek. Furcsa érzés volt mindkét emberben, olyan ismerős, mégis idegen.
A férfi tekintete a nőről a papírra siklott, s meglátta a tétova vonalakat, melyek egészen művészi hatást keltettek a hófehér papírlapon. A vonalakat fekete színnel, laza vonalakban húzta meg, sok kis szám és betű keszekuszasága egy egész képet adott ki a lapon.
A férfi csodálta a rajzot, s kifejezte őszinte elismerését, a nő zavartan takarta el a kézfejével, a suta kis cirádákat. A beszélgetés során kiderült a férfi grafikus, ért a vonalakhoz, ívekhez. Munkát ajánlott a nőnek, aki nagyon meglepetten állt a dolog előtt, könyvek illusztrálásához rajzokat készíteni...hiszen csak pár esetlen vonal...a férfi mégis a művészetet, az ábrázolás különlegességét dicsérte.
A nőnek megszólalt a telefonja, a táskájában kotorászva alig találta meg. A férfi fürkésző pillantásai is zavarba hozták.
A nő édesanyja volt. A találkozót mondta le éppen, mert sürgős dolga akadt. A nő, akiből a pillanat tört része alatt hirtelen kislány lett, csalódottan tette le a készüléket és süllyesztette el a táskában. A szeme megtelt könnyel. A férfi nem értette....a nő pedig csak annyit felelt:- nem érdekes.
A beszélgetés egész hosszan eltartott, s mikor elbúcsúztak egymástól a férfi egy névjegyet adott a nőnek. S elkérte a rajzot, ami a nő szerint csak esetlen firkálgatás, a férfi szerint művészi alkotás, egy kincs.
Mikor kezet fogtak, egy érzés hulláma suhant végig rajtuk, ismerős volt az érintés...mintha fogták volna már egyszer egymás kezét. Valahol máshol valahogy máshogy...de mégis, óhatatlanul is emlékek zúdultak elő belőlük...
Sokáig álltak szótlanul, egymás kezét fogva, s egymás tekintetétől
rabságba esve.