Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Erasmus és Angelika 4

2014.05.11

Angelikát a lovas illendőn köszöntötte, s mélyen meghajolt, a ló hátára ültette, s így haladtak tovább a jobb oldali folyosón. A levegő nagyon nehéz és párás volt. A sós nedvesség megbodorította Angelika haját, s homlokán előtűnt a korona és benne az ékkő. Közel jártak a trónteremhez, ahol Agriphia a Szeráf fejedelem várta őket. A hatalmas terem kapuja kitárult, a tenger türkizes kék színe festette meg a termet. Angelikát lesegítették a lóról, s a fejedelem előtt mind mély hódolattal és tisztelettel meghajoltak.1378454_548482461890336_14591899_n.jpg
Angelikának feltünt, hogy a csuklyás alak szeme néha világlik, fényes kékesfehéren, de nem rémisztette meg a látvány. A lovat kisérő másik személy fehér csillagos csipkeholmit viselt, fehér volt a haja is, járása csendes, lépte puha volt.
Agriphia szigorú tekintete több volt, mint tiszteletet parancsoló. Illendőn, fejedelemhez méltón köszöntötte a hercegnőt, a kísérőket pedig útjukra bocsátotta. Angelika a megilletődéstől szóhoz sem jutott. S mikor kérdezte is halkan, suttogva, félve felelt.
Agriphia tekintete megenyhült, s előtűnt nemesebb, szelídebb angyali lelke, mikor látta Angelika fénylő orcáján a könnyeit alágördülni.
Kisvártatva jött egy udvarhölgy, s megmutatta Angelika szállását.

A szobácskáját betöltötte a tenger kék színe, s mézédes tömjén és zsályaillatú volt a levegője.
Angelika lelkét elborította a gyász, s az ágyra vetvén magát, hosszan és csendesen sírt. Erasmus talizmánjában kihunyt a fény.
Angelika ujján egy gyűrű jelent meg fényes ékkővel a tetején, s a fején lévő korona is fényleni kezdett; Nem értette mi ez a varázs, de azt tudta új korszak kezdődik az életében ismét.

Másnap Angelikához egy tanító érkezett. Ott folytatta az írások tanulmányozását, ahol egykoron abbahagyta.
A könyvtárterem hatalmas volt, melyben a napjait töltötte.
A csuklyás férfi többször meglátogatta, fényes szemét egészen Angelika lelkébe fúrta, s a nőben furcsa ismeretlen, ám mégis ismerős érzések jelentek meg.
Más volt ez mint Erasmusszal való kierőltetett szerelme, sokkal lobosabb, tüzesebb és erőteljesebb érzelem.

A talizmán ereje teljesen kihunyt, ellenben a gyűrű fénylőn ragyogott.

Angelika egy lelki társra talált az ismeretlen titokzatos férfiban. Öröm és boldogság volt a lelkében, minden együtt töltött séta, vagy találkozás.

Ezalatt a tengerparton Erasmus hiába várta kedvesét, éjről éjre, nem lelte. A palotából sem adtak hírt számára.
Az egyik éjjel mikor minden reményét feladta, észre vette, hogy kagylókból egy út van kirakva a tenger mélyére. Megkötötte a lovát, hogy útnak eredjen a mélybe, bár még csak sejtése sem volt mi vár reá a odaát.

 

10322721_652235534814068_681521351457947364_n.jpgAngelikát a víz alatti csodás palotában különös dolgok érték egyre-másra.
A hófehér könnyed léptű alakba rendre a folyosón botlott bele, néha szó szerint, mert míg haladt a hosszú folyosókon olvasott.

Egy alkalommal a könyvtárszobában várta a fényes tekintetű titokzatos idegen. Hellyel kínálta, s fura módon lehúzta a csuklyát a fejéről. Az arca szelíd volt és barátságos, a szeme fénylő, kopasz volt a feje, csak alul hátul volt varkocsba kötve a haja, egy különleges ezüstszín fűzővel volt rögzítve.A férfi úgy látott keresztül Angelika szívén, mint más az üvegablakon.
Angelika furán érezte magát, miután hűséget és örök szerelmet fogadott meglehetősen sokat vívódott fel-fel törő érzelmeivel.
A férfi kedves mosolya, az érintése, olyan emlékeket keltett életre benne melyet lelke aprócska csilingelése visszhangként csatolt be szellemén át a gondolataiba.
A férfi türelemmel és megértéssel fogadott mindent, a tétova mosolyt, a melegséget sugárzó női erőtől ragyogó tekintetet, a sejtelmes érintés bizsergését, mi a gerince mentén szaladt fel a tarkójáig. A férfi el volt bűvölve, s ezt a bűvöletet semmi sem oldotta ki benne. Értékes beszélgetéseik alatt úgy összefonódott a lelkük, mint két hangszer hangja, melyen egy dallam íve szólal.
Az étkezések során szigorú ültetési rend volt megszabva ott meglehetősen távol kaptak helyet egymástól, bár a Szeráf, Agriphia mindent tudott bontakozó érzelmeikről, a lágy, selyemfényű lélekkapcsolatról, ami a két lélek között szövődött. (Angelika kezén ragyogott a gyűrű, Armeola szeme pedig fénylőbben sugárzott, mint eddig valaha.) Nem engedett közelséget számukra.

Egyik alkalommal Angelika a könyvtárszobában véletlen elaludt, kezéből ölébe hullt a hatalmas bőrkötésű könyv melyen egy különös formájú kulcs volt, csak annak nyílt ki e könyv aki a lelkével tudta érinteni, megszólaltatni, Angelika ebben mester volt.
Armeola mikor meglátta, hogy kedves tanulótársa mélyen elszenderedett, közelébb lépett hozzá, letérdelt előtte, végig simította Angelika bájos arcát, s egy leheletnyi csókot adott az édesen szétnyíló ajkakra.

487533_10152649566055261_1802992152_n.jpgAz Erasmustól kapott talizmán Angelika szobájában furcsa füstöt és illatot árasztott magából. Erasmusén pedig egy kő, egy kék színű darabokra repedt, majd sisteregve elolvadt, s eltünt. Erasmus mélységesen megrendült ettől, Mágus létére ilyennel még nem találkozott. Minden éjjel kiment a tengerpartra nézte a felfénylő holdszín sugarakat, s az utat a víz alatt, melynek nem mert nekivágni. Volt, hogy térdig belemerészkedett a hűvös hullámokba, de mindig elbizonytalanodott és visszafordult.

Armeola sokat mesélt magáról a csillagnemzetségről ahonnan származott. Éjjelente elővette a varázsgömbjét és abban csodálta messzi hazája tájait.
Egy alkalommal Angelikának is megmutatta az ismeretlen tájat, a nő szeméből könnyek peregtek, s a semmiből rózsaszirmok hulltak köré. Nem értette miért, ellenben Armeolával, aki tüstént levelet írt haza az apjának, s elújságolta milyen szerencse érte, megtalálta a lélkének másik felét, akire oly régen áhítattal várt.