Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Csillagszemű a Tündefi

2012.06.17

Csillagszemű a Tündefi

 

Egyszer régen, messze, hol a Hold ezüstön fon sugarat

Élt egy tündefi, csillag volt a szeme

Orcáján a napszíne ragyogott.

Szíve viszont kétségtől volt telve...

Járta a Csillagerdőt-rétet,

Nézte a táncoló tündéket,

De szívének nem lelete párját.

Gondolván egy nagyot, Aranyszőrű paripáján a

Naphoz felrúgtatott.

S kérdé Ő ottan Égnek fényes Atyját

Hogyan lehet ez, hogy szíve epedez?

Ábrándoz, s vígaszra nem lel soha, miért a sors, ó mirét ily mostoha?

Drága Nap atyácska, megsimította üstökét,

Ej Fiam, hát nem tanultad még meg?

A szív belül azért olyan fényes, mert párja vagyon,

S az elébb belül kell megkeríteni, s aztán majd ha

Szépen cseng bévül a szó, hát lesz majd kint is hallható.

Ezzel elbocsátotta Fiát a Nap, s bajsza alatt mosolygott nagyokat.

A szépszemű Tündefi, elment hát a csendbe,

S elmerengett a csillagtengerekbe.

Kedves lován csillagról csillagra léptetett, így kergette magában a szívet

S a csendnek egyszeriben hangja lett.

Lágyan szólott kedveset, a Tündefi megszerelmesedett!

Került fordul, erdőn mezőn járt,

S egyszeriben a tünde lányra rátalált.

Volt ám nagy öröme neki, szerelmes volt Tündefi.

Ám a Tündeleány, kié a hang volt, a  szép s csalogány, nem hitt neki.

Így szólott hát erre Csillagszemű Tündefi:

Eredj Te is, ülj fel a paripára, vágtass fel a 7 világba!

Ha nem hiszed a szómat, Nap Atyánk ki nálam ékesebbet szólhat!

Búnak ersztette fejét, Csillagszemű s szállt az öröme tova....elhallgatott a kedves hang, a szép varázs máris oda....

Hiába hallgatta, csak a süket csend felelt. Nem szólott ének sem szó, virágos- fényesen szólaló.

Mikor a Tündelámpások kigyúltak az Égen, a  Lány Holdfény lován

nekieredt az Útnak, kiváncsi volt a Mennyben a Nap 7. házában e

titokról miképpen szólanak.

Csillagról csillagra léptetett,  s öreg este lett, mire megérkezett.

Sok lépcsőn jutott fel az Ég fokára, Napnak Aranyos házába.

Nap atyácska szeretve fogadta, s a titkot kedves szókkal eképpen mondotta:

Szerelmetes gyermekem, ez a titok igen súlyos vala....

Szívednek hangja van, s mikor csendben benne

sétálsz, bizony meghallhatod ki-s mi lakik ott.

Csillagszemű-e vagy sem, el nem árulhatom, de egy bizonyos, minden szívnek

fénylő párja vagyon.

Ezzel elbocsátotta leányát a Fényesorcájú AranyAtya.

Visszaindult a tünde lány, a csillagösvényen, s magában a dologról eképpen

merengett:

Szívemnek hangja van....nem hallám még soha...s hogy fénylik is....Atyám a titkok

tudója, el kell higgyem neki-e szókat, hiszen ő csak igazat szólhat.

S jó lován a Hold házába betért Ezüstorcájú Anyaját köszönteni.

Elmerengett a messzi tájon, s a csendben egyszeriben szókat vélt hallani.

S szeme előtt egy képen megjelent a Csillagszemű tündefi.

Lágy fuvalaszón szólott a dallam mit magában hallgatott,

Szívét különös varázs járta át, megszerette szívében a Csillagot.

Kedves szókkal szólongatta, s Ő válaszolt.

Így telt múlott az idő, míg a varázs mélyükig hatolt.

Mosolygott ám az Ég két szeglete, s a szerelemvarázstól csengett -bongott az égbolt tele.

A Hold mosolyban járt s NapApánk örömében víg táncot járt.

Áldás békesség kíséri őket tova

 s táncot jár velük a Tündék Égi hona.

Vége.

Rita

2012.06.17

1:30.