Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Angelika és Erasmus története

2011.05.25

 

Angelika és Erasmus története
 
 
Angelika hercegnő királyi család sarja volt. A szülei már kisleány korában eldöntötték, kihez adják férjhez. Rangban és tudásban is méltó párt szántak neki, s a választásuk Erasmusra esett, aki szintén királyi család gyermekeként látta meg a napvilágot. A két gyermeket be is mutatták egymásnak mikor elérkezett a csillagok szerint az ideje a megismerkedésnek. Ekkor még iskolába jártak, s a tudományokban ki-ki megtalálta a magához illőt. Erasmus gyógyítónak tanult, Angelika pedig a zenében, a művészetben lelte meg önmaga fényét. Több hangszeren játszott, a lant és a hárfa voltak a kedvencei, ezeken szívesen muzsikált édesapja és édesanyja örömére. S a királyi összejövetelek alkalmával is elkápráztatta muzsikájával a megjelenteket.
A házi tanítómesterek közül, az énekeket –zenét tanító női mestert Rosellát kedvelte leginkább. Ő volt élete példaképe és egyik legkedvesebb tanítója, de a csillagász Alexandrosz történeteit is szívesen hallgatta. Angelikát, elbűvölte a csillagok varázslatos világa, s a mester olyan szívhez szólóan tudta a csillagos ég titkait elmesélni, hogy Angelika egy varázsmezőn érezte magát tőle. Ezen a varázsmezőn járt-kelt gondolatban mikor a hangszerein játszott.
Erasmus ezzel szemben nem érte be csodás történetekkel, álmodozással, mindenre kíváncsi volt, mindent tudni szeretett volna. Ezért naphosszat a könyvtárakban olvasott, s kutatott az írásokban. Egyik mestertől a másikig járt, fürkészve a tudomány ezernyi megválaszolásra váró kérdéseit. Megtanulta a számok rejtelmes világát, s a csillagászatban sem a kedves mesebeli történetek érdekelték, hanem az, hogyan lehet az időt kiszámítani, miféle mérésekkel lehet a bolygók helyzetét meghatározni, s a jövendőbe látni. De ezen túl a gyógyításban, az anatómiával és a betegségek rejtett okaival is megismerkedett. Sokat foglalatoskodott a szellemi tereket érintő tudománnyal is a Mágiával. Sámánoktól és más beavatottaktól tanult, hogy életét valóban az emberek gyógyításának szentelhesse. Nagy szerencséjére az Ég ebben támogatta is, mert olyan veleszületett képességei voltak, amik lehetővé tették számára a szellemi életben való elmélyülést.
Angelika és Erasmus a hivatalos bemutatkozó szertartáson kívül nem érintkezhetett egymással. Voltak bizonyos körök, ahol mindketten megfordultak, s ha ilyenkor véletlen találkoztak, illendően köszöntötték egymást, de beszédbe nem elegyedhettek egymással. Ez volt a szokás akkoriban.
Erasmus ilyenkor elnézte Angelika sudár termetét, a karcsú derekát, a gyönyörű derékig érő gesztenye barna haját, s arra gondolt, hogy ez a Teremtés egyszer majd a felesége lesz…elképzelni sem tudta, hogyan fogja tudni, szeretni a lányt, mert különösebben nem érintette meg szívét. Nem úgy, mint Gábriella…
Erasmus lángoló szerelemmel és gyermeki rajongással szerette Őt. Egy tanítómesterük volt számos területen, s ahogyan Erasmus, Gábriella is vonzódott minden szellemszintű tudományhoz, sokszor voltak együtt a könyvtárakban, s a csillagos ég alatt is sokszor múlatták az időt együtt, hangosan elmélkedve a Világot mozgató erők rejtélyeiről. Erasmus szerette ezt a hasonlóságot. Gábriella pedig élvezte Erasmus rajongását, lelkesedését, az iránta táplált érzelmeit, s annak rendje és módja szerint nagy hatást gyakorolt Erasmusra minden területen. Teljesen az ujja köré csavarta a fiút.
Angelika tudta, hogy jövendőbelije más iránt táplál érzelmeket, de tudomásul vette azt is, hogy kötelessége hozzámennie feleségül, s az asszonyává lenni. Mindenben támogatni, és szeretni, ahogyan egy feleség tud. Ez volt a rend, a szokás.
Őt nem érintettet különösebben egy férfi sem meg, Erasmus alakja, tudása sem, a zene világában lelte minden örömét. A kötelező tanórák után a hárfa mellé ület s pengette a húrokat, csodásabbnál csodásabb dallamokat megszólaltatva. Vagy a barátnőivel sétált, beszélgetett a tengerparton s a palota kertjében, ahol Alexandrosz varázslatos történeteiről beszélgettek.
Így teltek el a hónapok, míg elérkezett a nagy nap.
 
A Mennyekző
 
 
Lázas készülődésben volt a palota összes lakója mindkét családban. Futárok, szolgák jöttek mentek, az örömanyák siránkoztak az édesapák pedig hősiesen állták a mennyekzővel járó feladatokat, kihívásokat….nagy volt a felfordulás.
A nagy nap kiválasztását persze nem bízták a véletlenre, a csillagászok és sámánok együtt dolgozva számították ki a legalkalmasabb napot és órát. Hogy minden az Ég akarata, elrendelése szerit történjen, s hogy az ifjú párt is a lehető legígéretesebb jövő várja.
Angelika mesés tűzpiros ruhában várta Erasmust, a várakozáson kívül nem volt más teendője. A tükör előtt ült, nézte magát, s a szemében valami különös fény jelent meg, s a szája szegletében is egy kedves mosoly bujkált.
Ettől a naptól fogva többé nem lesz már az, aki volt, egy új élet kapujában állt nyitott szívvel és reménnyel telve.
Különböző illatos olajokkal és permetekkel fürdették meg, ezen a napon, amik a termékenységet segítik. S a drágakövek, amiket ékszerként viselt ebből az alkalomból, szintén ezt hívattak elősegíteni. De voltak védő és nőiséget erősítő drágakövek is rajta, rejtett helyeken a sámánok előírása szerint.
Erasmus szíve vadul vert, szíve és elméje minden valója tiltakozott…Gábriella körül járt minden gondolata –aki a szertartáson és a lakomán is részt vett-nem tudta hogyan lesz ezután…az élete nagy változás előtt állt. Gondterhelten magára öltötte a hagyomány szerint ilyenkor szokásos hófehér hímzett ruhát, felcsatolta a derekára az övet, s kardot, az ékszereit, s feszengve várta a pillanatot. Volt benne azért kíváncsiság…de a szíve tépelődése sokkal nagyobb volt ennél.
A szertartásra a régi szokás szerint került sor a palota kertjében. A násznép egy külső körben foglalt helyet, melynek tagjai a közjogi méltóságok voltak és más királyi családok, akiket hivatalból kötelező volt meghívni.
A belsőbb körben a szűk rokonság kapott helyet, majd középütt a két fiatal fehér virágszőnyegen állva, s a Sámán, aki a szertartást vezette.
Az igék elhangzását, 4 dobos kísérte, aki a belső kör 4 pontján helyezkedtek el. Az ifjú pár az ujjukból nyert vérüket egy pohár borba cseppentve, s azt közösen elfogyasztva, fogadtak örök hűséget egymásnak, az Ég és a Föld színén egyaránt.
Erasmus férfihoz méltón csodálattal tekintett Angelikára, mint nőre, mert gyönyörűségének, káprázatos bájának férfiként nem tudott ellen állni. S mert őket valóban egymásnak szánta az Ég hatalmas csodában volt részük. Egymás kezét megérintve különös erő vette körül őket. S Erasmusnak egyszeriben már nem járt a gondolatában Gábriella, csak Hitvesének sugárzó tekintetét látta. Mikor a pillantásukban lelkük egymáshoz ért, nagyon furcsa és erős érzés járta át mindkettőjük szívét. Angelika megbűvölten állt, soha ilyen érzés még nem találta őt meg. Boldogság sugárzott az arcán ragyogóan. Erasmus miután jártas volt a mágiában értette, mi miért történik, s fejet hajtva állt az Ég, akarata, szándéka előtt őszinte tiszta szívvel fogadta társául Angelikát az életben s azon túl is.
 
S szívesen mondták ki a szót:
 Örökké a Társad leszek.
 
A csók, mely ezeket a szavakat követte mézédes és szeretetteli volt.
Erasmus szívét nem bántotta tovább a kínzó gyötrelem s, tisztelettel vegyes szeretet járta át egész lényét, bár szerelmet még nem érzett.
Erasmus a lakoma idejében is a szertartás alatt átélt érzések, érzelmek hatása alatt volt teljesen. Csodálattal nézte maga mellett az Asszonyát, s ragyogó tekintettel fogadta a szerencsekívánságok, jókívánságok sokaságát. Angelika nemkülönben.
Gábriella érezte Erasmus érzéseit, látta a ragyogó tekintetét, s csalódottan, némi irigységtől eltelve állta végig a szertartást. Nem is tudta igazán jól érezni magát, így hamar távozott a vendégek sorából, bár illendőségből ő is Áldomásban részesítette az Ifjú párt, ahogyan minden vendég.
 
 
Az új élet
 
Erasmus nem ért rá többé Gábriellával beszélgetni, sétálni. Szinte csak hivatalból érintkeztek egymással, s a szerelmükből -Gábriella nagy bánatára- barátság lett.
Az ifjú pár új életének kezdete azzal telt, hogy megismerkedjenek egymás világával, és az örökségbe kapott palotát, annak kertjét, szobáit a maguk ízlésére berendezzék, kialakítsák minden zugát, ahol mindketten otthon érzik magukat. Angelikának rengeteg dolga volt ezzel, hiszen míg Erasmus távol járt, Ő volt, aki a munkát felügyelte.
Erasmus miután végzett a napi teendőivel sietett haza új otthonába, ahol Kedvese várta. Órák hosszat sétálgattak a kertben a leanderek és az árnyat adó lombos fák között. Lelkendezve nézték hogyan lesz az új otthonuk egyre teljesebb és szebb. Erasmus Angelika karcsú derekát átölelve beszélt magáról, a napi dolgairól. Angelika szívesen fogadta az ölelést, és kedvesen, odaadóan hallgatta férje szavait. Ő is szólt magáról, s arról hogyan, miként telt el a napja. Lassan egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, mígnem a szerelem piros virága meg nem nyílt a szívükön. Angelika szívesen hallgatta férje döngicsélő hangját, s merült el gyönyörű zöldes szemében. Érdeklődve hallgatta Erasmus történeteit a csillagok világáról, s más tudományos megközelítéseket is az orvoslás különleges területéről. Erasmus pedig, érdeklődve figyelte Angelika művészi lelkéből kibontakozó napsugarakat, szívesen hallgatta hárfa és lant játékát, csodás énekét. Eltelt az örömben a látványtól, munkában megfáradt lelkének pedig jól esett a selymes, lágy zene és a szépen csendülő ének. Beszélgetéseik, elmélkedéseik során, örömmel látta, hogy kedvese fogékony és tanulékony, bár megfogalmazásai, megtapasztalásai merőben eltértek az övétől. Gábrielláét meg sem közelítették, nem volt benne akkora vadság és hév, sokkal lágyabb és simulékonyabb volt, ahogyan Angelika egész lénye is.
Egy napon, mikor elérkezettnek érezte az időt, a mágia világával is megismertette Angelikát, beavatta bizonyos titkokba, tudásba. Utat nyitott benne egy másféle világba, egy helyre, ami az emberek számára láthatatlan, alig érzékelhető és elképzelhetetlen. A kapcsolatuk innentől kezdve gyökeresen megváltozott. Minden szinten eggyé váltak. A gondolataikkal is képesek voltak beszélni, akár közel, akár távolban voltak egymástól. S mikor Erasmusnak sok dolga akadt a munkában a gyógyítások során, Angelika segíteni is tudta Őt. Mert érezte, hogy ilyenkor a férje egyáltalán nem figyel magára, nem eszik, és nem iszik rendesen, teljes valójával el van merülve abban, amit éppen tesz. Ezért Angelika a titkos világ adta lehetőségekhez nyúl, kérte az Égieket, hogy támogassák ebben a varázslatban. s azt mondta magában:
- Tudom, hogy Te nem ettél és nem ittál, ahogyan a tested megkívánta volna, ezért én most úgy veszem magamhoz az ételt és az italt, hogy Te is edd és idd, Téged is tápláljon, éltessen.
Ezt számos alkalommal megtette, ha szükséges volt. Erasmus pedig néha észre sem vette ezt a nagy elmerültségben, csak azt tudta, hogy valamitől elmúlt az éhség és a szomjúság a testéből. De aztán ráérzett a dolog nyitjára, s örült, hogy igazi támogató társra lelt. Hálás szívvel köszönte meg feleségének ezt a gondoskodást.
Ahogy Angelika egyre többet tudott a gyógyítás fortélyairól, egyre inkább tudta segíteni Erasmus munkáját, mert ha éppen nem tudta megoldani a fennálló gondot Erasmus, akkor Angelika készséggel segítette a tisztánlátásban.
Így teltek a dogos hétköznapok. Egy nap pedig Erasmus magával vitte Angelikát a KÖR-be, ezen a helyen a gyógyítók, táltosok és sámánok, csillagászok találkoztak, megbeszélték ügyes bajos dolgaikat, és eszmecserét folytattak az élet nagy kérdéseiről. Ennek a körnek Gábriella is tagja volt.
A Körben Angelika megjelenését Gábriella nem nézte szívesen, Erasmus pedig meglehetősen kényelmetlenül érezte magát, ha a két nő egy időben volt jelen mellette.
 
Egy napon aztán valami különös hang szólalt meg Angelika lelkében….a szíve egyre inkább vágyakozott egy Gyermekre.
Erasmusszal a szerelem mámorító volt és mézédes, szívesen ölelték egymást, s a várt utód megérkezése nem telt sok időbe. Angelika arcán virágzó rózsás üdeség volt, szemében Isteni fény tündökölt, mikor egy napon megérezte a Gyermek jelenlétét. Erasmus értette e beszédes jeleket és boldogan ölelte magához szeretett asszonyát.
Eztán Angelika nem járt el a Körbe, minden figyelmét gyermekére fordította, s magára. Sokszor álmodozott és tervezgetett a jövőt illetően. Rengeteget tartózkodott a jó levegőn a virágok között, s sokat beszélgetett a kisfiával. Hamar kapcsolatot tudott teremteni vele, nyitott volt minden szinten. Érezte, halotta a gyermeke gondolatait érzéseit, s mindent úgy alakította, ahogyan az áldott állapot természete megkívánta. Erasmus is részesült ebben az örömben, és kapcsolatban. Teljes volt az összhang a leendő családban. Angelika egyre gömbölyűbb lett, arcán rózsás sugárban fénylett a boldogság, az anyaság öröme. Erasmus pedig csodálattal nézte, ahogyan kiteljesedik, meggömbölyödik felesége karcsú alakja. A gyermek fogadására már minden készen állt, hamar elröppent a 10 Holdhónap, s egyre közeledett a megszületés csodás, varázslatos pillanata. Erasmus ebben az időben sokat tartózkodott felesége mellett, kevesebbet járt el otthonról, leste minden óhaját, kívánságát Angelikának. Naphosszat ölelte, karjaiban ringatta, szívvel szerette.
 
 
Azul herceg születése
 
Aztán egy szép este elékezett Angelika ideje. Erasmus látta ezt, és óvó szeretettel támogatta feleségét a születés csodálatos csendjében. A kertben sétálgattak, a csillagok pedig ragyogóan fénylettek felettük az égbolton, s tán még a Telehold is mosolyra húzta a szája szegletét. Angelika pedig gyönyörűen eggyé vált az Erővel, ami a testében munkált. Hol felröppent az Égig, hol pedig alászállt a tengerek mélyére, a hullámok áradásában teljesen elmerült, nem érzékelte az időt, sem a teret. Az örökkévalósában ringatózott és Azul lelkét hívta, s bátorította, ahogyan csak egy anya tud. Csak lélegzésének üteme adta tudtára a kívülállóknak, hogy testben itt van, jelen van a földi világban is. Erasmus ereje fenntartotta, ezt a csodás áramlást, tartotta, ölelte felesége törékeny, ámde mégis erős testét és lelkét. Elmerült az örömben. Erasmus csodálta felesége áradó erejét, a női természet összhangját és különös világát, hálás volt az Égnek, hogy ebben részt vehetett. Az Égi nőt, magát Vénuszt és a szerelem átható erejét láthatta viszont feleségében és minden történésben. A világváltó energiák munkája teljes erővel működött bennük, körülöttük. A Bába forró illatos olajokkal kenegette Angelika keresztcsontját, s a hasa alját s halk szóval biztatta, dicsérte és a megnyílásra, elengedésre ösztönözte. Néha inni is adott neki s Erasmusra is figyelt. Angelika pedig egyre inkább nyitottá vált testben, lélekben és szellemileg egyaránt. Egy idő után egy-egy halk hangot is megengedett magának, ami sokkal inkább emlékeztette Erasmust szerelmes ölelésükben megélt gyönyörűség hangjára, mint a fájdaloméra. Mikor már majdnem ideje volt Azul testének előbújni, a Bába kedvesen kitessékelte Erasmust a szobából, s behívta Segítőit, -két bábatanoncot- akik előkészítették a helyét a Kishercegnek. Erasmus kénytelen kelletlen elhagyta a helyet, de gondolatban, lélekben, továbbra is ott maradt Angelika mellett, adta erős férfi erejét, amire szükség is volt. Angelika pedig egyre hangosabban és erőteljesebben adta hírül hangjával a megnyílás ütemét, mértékét, s ezek a hangok már Erasmust nem emlékeztették a szerelemre. Félelmetesek voltak és lidércesek egy másvilágból szóltak, leginkább a halál hangjára emlékeztették. A Bába duruzsoló hangja megnyugtatta Erasmust, mely minden sikoly és kiáltás után hallható volt, aggódott és örült egyszerre. Az Aranykapu pedig egyszeriben szélesre tárult, s megérkezett a Földre a kis Azul.
Édesanyja megpróbált testén pihegett  csendesen, míg teljesen átért a partra.
Erasmust kisvártatva beengedték a szobába, miután a szülés nem férfiszemnek való részét eltakarították.
A bába gondosan rendbe tette Angelikát, s Áldásban is részesítette az egész családot.
Az új család ezzel a földön is eggyé vált. Boldogan ölelték egymást végtelen szeretetben.
 
A nagy változás
 

 Angelika és a kis Azul mennyei harmóniában talátl egymásra. Angelika tekintetében ott bújkált a szerelem fénye, mellyel a gyermekre nézett, érintésében minden lágysága és odaadása megmutatkozott. A kis ember éppen ezt tükrözte vissza tekintetével, arcjátékával Angelikára. Erasmus örült ennek az összhangnak, bár tekintetében kis fétlékenységgel nézte a gyermeket szerelmük gyümölcsét, nem értette érzéseit, csak a szerelmet látta viszont mellyel Angelika a gyermeket körülölelte. A kisded szépen cseperedett, s idővel ezek az árnyak elúsztak Erasmus szívéről.

Ám nem minden volt teljes. A Tudók egyre aggodalmasabb arccal ültek le tanácskozni, egyre nőtt Erasmus és Gabriella tanácstalansága is. Mit és hogyan tegyenek, hogy minden megmaradjon, ne vesszen el, egy új korszak hajnala nyitotta kapuit, melyben a Tudás az Égi Fejedelmek, Csillagflották nem lehettek jelen. S a MidenEgynek szünnie kellett. Újabb körök alakultak, lettek fehérek s feketék a mágusok közt, hogy további életeikben tapasztalni tudjanak, magukról.  Gabriella sokat volt vendég Erasmus házában. Angelika elfogadta ezt a helyzetet értett és rézett mindent, szeretve támogatta kedvesét minden percben, hogy válláról a terheket levegye, s enyhítsen a lelkén.

Sokat játszott a gyermekkel is, napközben minden percét Azulal töltötte. Esténként Erasmus megfáradt lelkét ápolta, tartotta szerette, szerelemmel befogadón és odaadón.

 

A végzet

Álom egy álomban

 Egy éjjel Erasmusnak olyan élménye volt melyet nem tudott megmagyarázni. Egy látomásból kezdődött az egész, elkerült messze a testétől és egy olyan helyre ért, ami a föld legbelsőbb rejtekén található, egy kristályterembe, ahol nem Erasmus volt már, nem volt emberi teste sem. Egyre nagybb volt egy fény testű lény. Greshya, így szólították ott meg. Angyalszárnyú fénylények vették körül s érdeklődve kérdezték, tudje-e hogy mivégre van ott. Erasmus nem értette a törénéseket, mert ilyen élményben még nem volt része. S nem tudta azt sem, hogyan s miként került oda. Azt tudta csak még emberi élméjéből megmaradt kis apró mozzanatából, hogy feladata van, tudást és erőket őriz, irányít. S meg kell menteni mindent, többedmagával, amit lehet, átmenteni, átörökíteni, hogyha egyszer majd újra, eljön a MindenEgy ideje meglegyen, tisztán, s életre hívhatóan.

Greshyát elvezették egy helyre, ahol láthatott két lehetséges jövőképet, két utat, melyek közt választania kellett. Döntésén sokminden múltott, s nagy súly volt a vállán emiatt.

A kristály plaotában Gaya méhében volt a FORRÁS, az ahol látható és tudható, választható minden út és élet.

Erasmus azaz Greshya belenézett a FORRÁSBA, s láthatta a jövőt.

 
 

a Kirstályteremről Kryon tanításaiban is olvashatsz.

 

Greshyának a Forrás egy olyan jövőt mutatott mely nem volt szívderítő és magasztos élmény.

A palota melyben éltek gyönyörű volt, fehér függönyök voltak az ablakon mindenhol virágok, leanderek, és kellemes hűs nyárvégi szellő fújdogált.

Egy napon mikor már eldöntött magában mindent Erasmus, Angelika elé állt és azt mondta neki:

- Most mennem kell, de ne feledd, hogy a fiunkban minden benne van, ami bennem, ne bánkódj hát, nem leszel nélkülem, Azul tekintetében és tudásában minden ott van, ami bennem.

Ezzel megölelte Angelikát, s megigérte, hogy azért hírt ad magáról úgy, hogy csak Ő tud más senkisem. Különleges tudásával varázsolt jeleket Angelikának a víz minden létezésében. Lelkére kötötte, hogy a palotát el nem hagyhatja, a várost különösen messze kerülje el és sokat tartózkodjanak a tengerparton, ott hol sokat múlatta Erasmus az idejét még ifjú korában s ahol családjával is szívesen volt együtt. S ezzel fogta a tarisznyáját és a botját és útnak eredt. Gábriella várt rá s még néhány ember, akikkel elment a Birodalomba messze földre a hegyek közé egy olyan medencébe, hol a világ nem ért véget sosem.

Angelika szíve reménnyel volt telve, hogy minden a legnagyobb rendben lesz és elfogadta, amit a férje mondott neki.

Rengeteget sétált Azullal a tengerparton, ahol az égen száz és száz csodát látva volt része abban, ami Erasmussal történik, nem volt pillanat, amikor ne tudta volna, mi van a legkedvesebb kedvessel a kinccsel, amit a szívében viselt. S amely a középső ujját díszítő gyűrűben rejtezett a jobb kezén. Nem bánkódott tehát, mindene ott volt éppen csak nem testben. Voltak alkalmak mikor a találkozás öröme megadott nekik, s ilyenkor mindig forró és szerelmes volt az ölelés, nem hiányzott semmi és senki sem. Erléhető volt minden a távolság ellenére is.

De egy idő után egyre ritkultak ezek a kellemes találkozások, s egyszeriben megszünt a tér, s nem volt mód semmire sem tovább, amire eddig igen. Lebomlott egy világ, térben és időben egyaránt.

A környéken súlyos betegségek ütütték fel a fejüket, s egyre másra távoztak a lelkek fel a magasba, a Fény Világába.

A palotában a szolgálók jórészét is utól érte, s Erasmus és Angelika szüleit sem kímélte. Angelikának lassan Azulon kívül nem maradt senkije sem. Az élelem is fogytkozott, így Angelika kénytelen volt a városba menni, s maga gondoskodni a mindennapi betevőről. Azult és Angelikát is utólérte a kór, s egy idő után pénz és orvos híjján egyre rosszabb állaptba kerültek. A városban volt, akik felismerték és bántó szavakkal illették, volt hogy megálltak előtte, a vásár téren mikor félholtan egy nagy árnyat adó fa alatt feküdt Azullal s alamizsnáért és orovosságért könyörgött az emberekhez, akik legtöbbször kigúnyolták, sőt volt, hogy le is köpték. Angelika nem igazán értette mi miért történik, s keservesen zokogott mikor Azul nem látta, hiba szólongatta Erasmust az sosem felet neki. A negatív energia elárasztotta a környéket s bizony ez vitte az erőt mely éltette mindkettőjüket.

Voltak még Tudók, akik ott maradtak, más tanokat hirdettek s akik felismerték ugyan Angelikát s Ő is őket, hiszen sokszor megfordultak náluk, de közeledni nem mertek, féltek mások bosszújától és haragjától. De ahhoz volt bátorságuk és volt bennük annyi tisztesség, hogy Erasmust értesítsék a történtekről. S egy nap meg is jelent Angelikánál a fa alatt, s magából kikelve kiabált, ahogyan előtte soha, hogy megmondta, hogy ne menjenek sehova, főleg ne a városba. Angelika hiába mondta mi történt, hiába szabadkozott, kevés volt. Erasmus mellett két másik lény is megjelent, amolyan angyalformák akik védelmeben tarották. Mikor haragja és dühe elszállt megígérte Angelikának, hogy küld valakit, aki segíteni tud, mert Ő már nem tud visszatérni, így is veszélynek tette ki magát, nagy volt a sötétség ereje és mindenféle setét kóbor lelekek ideje járt, akik a fényre rontottak, ha közelükbe férkőztek.

Kisvártatva megjent egy fiatal férfi, aki megnzéte mit is tehet értük, Angelikának nagy szívfájdalmára Azult már nem lehetett megmenteni, s fel kellett készülnie rá, hogy szeretett férje után gyermekét is elengedje. A gyógyító mindenféle praktikával próbálkozott, gyógynövénykből készült főzetekkel, és mindenféle borogatásokkal, mindíg jegyzetelt és kutakodott a betegségek képeit és a növények hatásait vizsgálva. ( Angelika sokat tanult tőle a növények lelkéről és az emberi lélek kapcsolatáról.)

Angelika, bár tudta hálával tarozik, megvetette a férfi tudását, s folyton Erasmus erejét emlegette, hogy Ő csak rátette a kezét valakire s az szinte azon nyomban felgyógyult. Angelikának szolgálnia kellett ezt a férfit, a keze alá dolgozni és segíteni mindenben ahol tud.

Angelikának, Azul temetését követően teljesen megromlott az elmeállapota, hangokat hallott és mindeféle látomásai voltak, volt hogy nevetett és sírt egyeszerre. Mineképpen vissza akart menni a palotába, mert úgy hitte ott várja őt a kedvese vígaszatló ölelése, s a hangszerei, melyekkel a lelkét ringatta.

A gyógyítónak volt egy két segédje és tanítványa is, köztük Johannusz, aki Angelikát vígasztalta és segítette minden téren, volt hogy keményebben s volt hogy finomabban, mikor mire volt szükség. Angelika kedvéért még egy alkalommala palotába is elment, s megdöbbenve látta, ami ott volt, minden elkoszlott és elbomlott a bútorok a függöny szakadtan lógott az ablakokon a virágok kiszáradva holt és sivár volt minden, ami egykoron élő és virágzó volt. Angelika egy hangszerét sikerül épen meglelnie s azzal tért vissza. Nem engedte onnan senki sem el Angelikát, mert nagy veszélyben volt. Angelika örült a hangszernek és mikor lelkét elöntötte a szomorúság és a vágy akkor leült egy árnyas fa alá és elmerült a hangok s ezzel együtt a csillagok világában, fenn magason járt a lelke, két angyal kísérte nehogy baja essen.

A gyógyítónál a szolgálatnak nem volt vége, míg élt vele kellett tartania, és segítenie bár az mostohán és kegyetlenül bánt vele, magáévá tette mikor csak kedve tarotta, de ez az ölelés közelébe nem ért a szerelmnek különös és furcsa volt.

Egy idő után el kellett hagyniuk a helyet, mert olyan idők jártak, hogy menni kellet.

Angelika arcán mély barázdákat húzott az idő a bánat és a szomorúság, lenge alakja tovatünt és erősen meghajlott a terhek alatt.

S mikor elékezett az Órája annak, hogy eltávozzon a fénybe, elindult egy úton, melynek végén Erasmus várta szeretve és szerelmesen, odaadóan és kedvesen, ahogyan mindig is. Öröm volt a találkozás megfáradt meggyötört lelküknek.

Egymás kezét megfogták s még egyszer visszanéztek elmúlt életük útjára s egymást megölelvén eggyé lettek egy fénylő gömbbé s pihenni térek, hogy egy új kor hajnalán visszatérjenek s MegKoronázzák azt, amire legutóbb nem volt módjuk.

 

Erasmus megrendülten állt a Forrás előtt, szívét kételyek mardosták, könnye hullott, akár a nyári zápor, annak láttán, hogy elveszik minden, miről álmodott, s mi élénken élt a szívében reménnyel telve a családról a békéről a szeretetről. A FényAngyalok szeretve állták körül, tarották a lelkét, hogy össze ne omoljon súlyos terhei alatt. S bátorították, hogy egy újabb távoli jövőképet nézzen végig a Forrásban.

 

 

5. a SZER-ELEM  ereje

 

Ámde ez nem sikerült, mert levegő után kapkodva ébredt, ebből az "álomból". A palota teraszára sétált. kint a teleholdas éjjelben, kellemes nyári szellők susogták körül. Ahogy tekintetét végighordozta a tájon, a lelke egyre nyugodtabbá vált. S egyre inkább elsimultak a látottak keltette érzelmei. Nem sokáig volt egymaga....Angelika hamar éberré vált, s kedvesét nem találván maga mellett, elindult, hogy megkeresse.

Amikor kilépett Erasmus mellé, a Holdfényben az orcája ezüstös színűvé vált...hosszú haját lágyan libentette meg a szellő....palástként körülölelte karcsú testét....Erasmust ez a látvány ismét visszaterelte az álmába...s kedvesét olyan szerelemmel vonta maga mellé, ahogyan még soha tán ebbéli életében.

Angelika nem értette mi történt, s gyöngy orcáját kérdőn emelte hitvesére. Erasmus válasz helyett magához vonta s a legforróbb szerelemmel csókolta meg. Majd szép lassan mesélni kezdett arról miként járt, s mit látott, a tengerpartot....a  felbomló szerelmet.....a magányt.

Angelika számára sem volt ez ismeretlen. Mert míg Erasmus másutt járt Angelika lelke vele repült, s részletekben megkapta azt, amit tudnia kellett.