Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Angelika és Erasmus 5. rész

2014.06.01

digitalkudiahbridgingworlds.jpgEzüstszínű cseppeket hullatott a Hold, a különös estében; a tengerpartot a hullámokból kiszakadó sós cseppek permetezték semmi nem maradt szárazon több méteres körzetében a partnak, a tenger vad volt és tajtékos, Erasmus a parton sétált, csapzottan vízesen, olybá tűnt, hogy a Tenger nem kívánja a férfi jelenlétét, s titkait sem szeretné elébe tárni. Erasmus kétségbe esett volt, még soha nem fordult elő vele, hogy az elemekkel csatát kelljen vívnia, vagy hogy személye ellen ily módon emeltek volna hangot, s adták volna tudtára nincs már mit keresnie Angelika közelében. Amíg nyitott volt az út a kacskaringóba forduló kövekkel, nem tért meg, s immáron úgy látszott egy időre be is zárult előtte a Kapu.
Angelikának időnként honvágy volt a szívében, gondolataival sokszor időzött a békés hullámokat ringató földi tengerparton. A kifogyhatatlan tudás megértésében és elsajátításában néha kedvetlenül vette be magát. A szíve egyfolytában a kis Azul körött járt. A kis herceg boldogan cseperedett a palota fényeiben és árnyaiban. Mindenki gondos szeretettel vette körül, s oly erősen álltak körötte támaszként a szolgálók, mint a bevehetetlen bástyák.
Angelika olykor-olykor könnyekig merült a szívfájdító hiányba, Erasmuszt már egészen elfeledve csak kisfia után sóvárgott. Armeola minden rezdülését tudta Angelikának, a csillagközi lélektárs kiválóbb érzékekkel rendelkezett, mint Erasmus. Mikor Angelika magánya tengerében járt, aprócska harmatcseppeket hullatott köré, és bársonyos rózsaszirmokat pergetett a semmiből, ilyenkor Angelika boldog mosolyra fakadt, s egészen elfeledte a bánatba temetkezést. Időnként meg-meg érezte a távolban is Armeola meleg simítását az arcán, az érintését a kezén, nem volt köztük távolság, idő és tér. Erasmusszal nem volt ennyire kifinomult a kapcsolódás, bár a mindent felemésztő szerelem lángjai hasonló sodró érzelmekben ringatták a nőt egykoron.
Armeola, ha ideje engedte Angelikával sétált a víz alatti palota hatalmas termeiben. Tengerkék szemében a végtelen köszönt vissza Angelikára, s a nő látni vélte a csillagok tükröződését és a Nap aranyos fonatát a férfi egész valójában. Armeola ezüstös színű hajat növesztett, s Angelika hosszú gesztenye barna hajából is megmutatkozott ezek közt egy élő tincs, ez is jelezvén összetartozásukat, s a lelkeik pecsétjét. Nemcsak a kezük de a szívük is összesimult együttléteik alatt, s úgy ringatózott a két lélek a világok partjai közt, mint a gondola.
Armeola arcán boldog, kissé diadalittas mosoly ült ki, mikor Angelikára tekintett, tudta ugyanis hogy a nő kötelékben él, s míg az fel nem bomlik addig minden együtt eltöltött idő titok és varázs, csíny és megnyert csata.
Angelika bájos arcán és csillogó tekintetén a Hold fényei ragyogtak és festettek színt tündöklőn.
A Szeráf mindent tudott s értette a tenger háborgó természetét s a szerelmek egymásnak feszülését minden határon át. Egy darabig nézte még a tarajos, vad hullámokat palotája ablakából, majd parancsba adta Erasmus elragadtatását. A fények kihunytak a tenger mélyén, s többé nem adták hírül a hercegnő tartózkodásának rejtett helyét, lámpást tartva az utazónak, hogy engedtessék megtalálni a szíve kincsét; elnyelte a sötétség a cikázó trillás fényeket, s úgy volt minden a felsőbb világban, ahogy annak előtte.

***

Armeola a tündérek nyelvén szólott a szeráffal, Agriphival. S eléje tárta szíve minden titkát és szerelmét, amit Angelika iránt érzett. Kérte, hogy támogassa őt hitvallásának gyakorlásában, s hogy követekért küldethessen Csillaghazájába egy párhuzamos galaxisba, mely a nagy fehérségen túl volt.
Agriphia nem adott választ az ifjúnak. Csak csenden nézte a hosszú hajat, és a tündöklő tiszta, kék szemeket. Agriphia fiaként tekintett Armeolára, ki egész gyermekként kerül a palotába, s a szeráf láthatta felcseperedni és sarjadni a lelkét, változni a szerelemtől, kinyílni és bezárulni. Meghatódva állt ott, hosszan, fürkészőn nézte az ifjút.
A nagy terem közepén álltak, ott ahol először találkozott Angelikával mindkét férfi. Láthatták a szemük előtt megnyílt varázst, Angelika ujján a gyűrűt, s Armeola világló szemét.
Egyenlőre nem tudott mint mondani többet Armeola csak azt, amit szíve telje súgott neki. A szeráf gondolkodóba esett, s néha csüggedten, néha komoran tekintett Armeola felé. Armelola állta a szúrós tekintetet, s erejének teljében, vállát kihúzva egyenes derékkal állt, kezét leengedve összekulcsolta, s csendesen várt a válaszra.
Agriphia végül nem szólt egy szót sem, kezével intett Armeolának hogy távozzon. Az ifjú illendően meghajlott és sietősre véve lépteit, távozott, halk koppanással csukódott be mögötte a súlyos, díszes ajtó. A folyosón Angelika sétált vele szemben, kecses lépteit hosszú kék bársony ruhája rejtette el, gesztenye színű hosszú hajában egy ezüstszín tincs villant elő, Armeola meglepetésére, s Angelika nem kis csodálatára.
Armeola illendőn meghajolt Angelika előtt, s köszöntötte őt a legszentebb csodálattal átitatott tekintettel, amit férfi adhat a nőnek.1175302_3327455202359_2029464702_n.jpg
Angelika zavarban volt, szendén lesütötte szemét, aprócska mosolyát köszönésébe rejtette, s biccentett a fejével, lábait kissé megrogyasztva. Aki e jelentetnek szem és fültanúja volt immáron tisztán érthette, hogy itt a két lélek közti ősszövetségről árulkodik a találkozás, s maga a lelkek szerelme is egyfajta felsőbbrendű ősiségről tesz tanúvallomást. Két csillagnemzetség ősi szövetsége teljesedett be általa.
Angelika meghatottan állt a szeráf előtt, állát leszegve, kissé félszegen.
A Szeráf mélyen a szemébe nézett, s Angelika óhatatlanul is mesélni kezdett, ajkai úgy nyíltak meg, mint a kifeslő rózsaszirmok.
Elbeszélte Erasmusszal való frigyre lépését, s azt hogyan került a palotába, s hogyan nyílt virággá a lelkében Armeoloa szerelmes varázsa, hogyan nyíltak fel a kapuk világaik között, és szíve teljét, vágyát is elé tárta. Szeretett volna Erasmusz szemébe nézni, s elmondani mit kíván tőle: Felbontani a szövetséget, s nászban teremni Armelolával, az Égi hitvesével, kihez lélektársi szövetség fűzi.
A Szeráf nyugodtan hallgatta, s néha nagyot sóhajtott.
Miután Angelika beszüntette a beszédet sem szólott semmit Agriphia. Angelikát elbocsátotta a teremből, az ajtó mögötte is halkan és csenden csukódott, pedig súlyos és nehéz volt.
Ringó léptekkel igyekezett szobájába fel a palota hosszú és széles lépcsőjén. Lépteit rózsaszirmok esője kisérte, a gyűrű ragyogott a kezén, a szobában a gyertya lángja magától gyúlt ki, s valami csoda folytán látta a csillagos eget a tenger mélyéről.

Agriphia levelet írt egy hatalmas pergamenre, gyöngy betűi tünde és angyal nyelven peregtek alá. Mikor elkészült, vörös és fekete pecséttel zárta a lapokat össze, kinek- kinek rangja szerint.

Erasmus talizmánja elsötétedett, füstölgött...s a szívében furcsa szúró érzés uralkodott el. Nem értette mi történik körötte, tudó társai nem siettek segítségére, tudták, hogy a lelke mély vívódó csatájában nem szólhatnak, se nem tehetnek semmit, sem varázzsal sem más módon. Csüggedtségében rázta a zokogás, ekkor feltünt a parton Gabriella Angelika arcával, saját ruhában, s a férfi végleg megzavarodott. Gabriella a régi bevált módon közelített a férfihoz, de Erasmus ellökte magától, s nem értette, hogy nincs benne annyit tapintat, hogy a gyászában ne zavarja meg; hogy lelke viharait hagyja egyedül megélni, s átkozta a napot mikor frigyre lépett, és magát az egész világot, ami körülvette.
Egy sirály elébe ejtette Agriphia levelét, s vijjogva elszállt. Erasmus üveges tekintettel nézte a pecsétes okmányt, kezébe vette, s hagyta hadd teljesedjen be a sors mi reá méretett, feltörte a vörös pecsétet, s félhangosan felolvasta azt.
Tudta, útja végéhez ért, s felkészítette a lelkét Agriphia követeinek fogadására.

***

Szétszórta csillagait az éjjel, Erasmus útra készen állt. A parton várta egy különleges hintó, mely elvi603633_644421342272939_885823018198579405_n.jpgtte a szeráfhoz.
A tenger mélye éppen annyira volt csodálatos, mint félelmetes. A különös élőlények melyekről csak olvasott mind a színe elé járultak és tiszteletüket tették.
A furcsa lovak úgy suhantak az ólomnehéz vízréteg alatt, mint a gondolat. Angelika a palota egyik termében várta egykori hitvesét, izgalommal szeretettel a szívében. Orcája lángokban állt és a tekintete izzott, híven tükrözte lelke állapotát.

 
Armeola követei már jelen voltak a palotában, s körötte sürögtek, Angelikáról egész meg is feledkezett. Félt Erasmustól, nem csak azért mert nagy mágus hírében állt, hanem azért is, mert elszerette m
ellőle az asszonyát és ez a földi világban nagy becsületsértésnek, vétségnek minősült. Bárhogyan is jött létre egy kötelék, s bármennyire is szabadon szerethettek, a szövetség mindenképpen szent és sérthetetlen volt.
A lelkek kapcsolatáról, titkos szövetségéről azonban sem Armeola sem Angelika nem tehetett, a felsőbb erők uralták őket, s tette kettejük kapcsolatát termékeny jövővé.
Mellettük szólt, hogy Erasmus hosszú időre magányosságban tartotta Angelikát, bár a szerelem varázsát igyekezett megőrizni, az így is csak magány maradt.
A szeráf mindent előkészített, különös tárgyakat tett az asztalra, mellyel az iratokat hitelesítette.
S volt egy külön záradék Azul herceg jövendőjét illetően.

Mikor Erasmus beért a palota különös előterébe a fehér lovas várta, éppen úgy mint Angelikát, s lovon vezette a nagy terem súlyos ajtajáig. Majd felnyitotta a nehéz díszes bejárót, s bebocsátotta
Erasmust.

A szeráf meglepetésében leejtett egy különös hegyes tárgyat, mely nagy csörömpöléssel hullt a márványpadlóra. Ámbár, ő hagyta meg, hogy minden előzetes hírverés nélkül vezessék hozzá Erasmust.

1469774_559490147501065_5076374060345755962_n.jpg Angelikán különös varázs lett úrrá, ruháján a fényes díszítés kígyókká változott, melyek egyenesen a nő nyakát vették célba, Angelika sikoltozva szaladt ki a szobából, s igyekezett a csúszómászókat lesodorni magáról; Mindenki tudta, hogy komoly szellemi csata vette kezdetét a nőért, ki két férfit szeretett egyszerre.

 Erasmusz arca rezzenéstelen maradt a hangok hallatán, Armeola szeme kékje pedig sötétté változott, mikor a terembe lépve Erasmus elé állt.

A szeráf képtelen volt uralni a teret, a két férfi őrjítő háborúba kezdett. Az angyali fejedelmek és a Tündéri uralkodók kihúzódtak a térből és Agriphia is sietősen távozott.
Angelikát biztonságba helyezték, s várták a megmérettetés végét.

A föld színén viharok tomboltak és árvizek pusztítottak, Ég- és Földindulás kerekedett.