Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Károlyi Natália, Hasadás

2013.11.06

 

Hasadás

 

Kihasadt kemény csonthéjából a szívem
És kihömpölyög belőle a szerelem

Végre elborít a régen várt anyai érzelem

Hagyom magam


És élvezem



Reszketve szorító izmaim örök ölelésében
ringatom a gyermekem

A sejtjeink a végtelenben
még mindig összefonódnak
De Ő lassan kinyílik az ölemből.
De én maradok az emlékek fogságában,
és örökös mostban élem a csodát:


Hogy ANYA vagyok:
A testem Isten műhelye
nyári gyümölcsfa
virágzó éden.
A szívem szeretet..

És elvenni tőlem többé nem lehet
ezt a csodát.

Te szent ősi ösztön, ragyogd be fényeddel
Ezt a kietlen ösvényt,
hogy végül egymás karjaiba találjunk.
A senki földjéről!

Pereg , záporzik a tövis lelkemről,
Rázokogom őket egy erős férfivállra.
Magzatvíz illattól megrészegedve,
Magamba húzódva hallgatom
kéjes sóhajom,
és szilaj üvöltésemet.

Immáron tiszta vagyok, mint egy gyermek.
Immáron erős vagyok, mint egy asszony.
Immáron már nincs visszaút.


Zúdul, mint a hév
És siklik, mint a szerelem,
És feszít, mint a vágy,
És meleg, mint a szeretet,
És bizserget, mint a gyönyör,
És lüktet, mint az izgalom,
És ragyog, mint az öröm,


Míg végül megpihen keblemen
az Élet,
akit idehoztam
a Semmiből.



2009.november 10

 forrás: http://karolyinatalia.blogspot.hu/